El is felejtettem megírni, most épp itthon vagyok, okt 16áig.
- Az álom olyan valóság, amire csak te emlékszel - 
Vigyázz mit kívánsz 07.08.
Pár napja, még az előző hajón beszélgettem valakivel, aki mondta, hogy ő bizony nem bír 6-8 óránál többet aludni, ha hagyják, akkor se, kidebja az ágy. Én mondtam, hogy örüljön neki, mert ő utána viszont nem álmos, nincs is szüksége többre. Bezzeg én, bírok aludni, rosszabb napjaimon, ha igazán kimerültem, akár 16 órát, de 14et lazán. És minimum 10 kell, hogy ne legyek álmos. Mondtam, hogy irígylem, bár nekem sem kéne annyi alvás.
Talán nem kellett volna.
Már vagy egy hónapja rémálmaim vannak. Szinte minden alkalommal. Ami azért fura, mert mióta az eszemet tudom, sosem volt pár napnál hosszabb ideig rémálmos éjszakám, és az sem túl gyakran, talán ha egyszer-kétszer évente, vagy annyi se.
Először azt hittem, majd elmúlik. De nem múlik, sőt egyre rosszabb. Sokszor nem is emlékszem, mit álmodtam, csak azzal a furcsa, rémálom utáni nyomással a mellkasomban ébredek. A baj csak az, hogy így 20 óra alvás sem pihentet jobban, mint 4. Sokszor nem bírok elaludni, bár álmosnak érzem magam, máskor felébredni nem bírok, de a lényeg azzal, ugyanúgy vagyok előtte, mint utána. Állandó, se álmos, se éber állapotban vagyok. Inkább lenne úgy, mint régen... Nyugodt álom, mégha több álmos ébrenléttel is.
(Persze, tudom, de legalább is gondolom, mitől van. De sajnos az okozóján nem segíthetek érdemben január előtt. Szóval hosszú öt hónap elé nézek, ha nem életem leghosszabbja elé...)
Otthon, édes otthon
Végre, nagy nehezen a hazafeletartó vonaton ülök Bécsből kifelemenet. Természetesen ez sem ment olyan egyszerűen. Mielőtt megvettem a jegyet még három nappal ezelőtt, felhívtam a manageremet, hogy ekkorra szól, megvehetem-e. Mondta, hogy persze. Tegnap mondom, hogy akkor reggel, olyan 8 körül lépek majd le, mert a vonat 9:24kor indul és nem akarok rohanni, meg egyéb dolgom is volt még előtte. Erre reggel felébredek fél 8kor, kinézek és még bőven megyünk. Kiugrom az ágyból, irány a messroom, daily program, hánykor érkezünk. Persze nincs benne. Viszont ott a másodkapitány, kérdezem, mikor érünk oda kb. Azt mondja, hááát olyan 10 körül. Ok, szívroham megvolt, kérdezem, ki tudok-e szállni valahol előbb. A regensburgi locknál (magyarul azt hiszem ezt hívják vízlépcsőnek). Rohanás a kapitányhoz megkérdezni. megőszültem, mire kiderült, hogy ki tudok szállni. Ok, taxi, állomás, vonat elér. Tökély. Linzben át kell szállni. Nézem a programot, Bécsbe megy a vonat, ott ugyanazt a BPre menő vonatot írja csatlakozásnak. De mondom, ha a jegyre linzi átszállás van írva, inkább átszállok, biztos, ami tuti. A második vonaton persze nem volt ülőhely, álló is alig. Végül a lépcsőre telepedtem le, olvasgattam egy kicsit (Arundhati Roy - God of small things - olyan, mint amikor Givel beszélgetünk, egy fél történet most, majd a másik fele két órával és négy fél történettel később, kissé több összpontosítást igényel, mint egy átlag könyv). Majd jön az kalauz. Elkezd németül magyarázni vmit. English? Hát, hogy Bécsben lecserélik a vonatot, szóval át kell szállni... De legalább most van ülőhely, sőt még asztal és konnektor is, szóval nem panaszkodhatok :)
Folyt.
Miután teljes egy hetet otthon voltam, már szálltam is vissza a Sapphire-re, szerencsére legalább Budapesten. Eredetileg két hét lett volna a szünetem, de a másik recepciós lány felmondott, és megkérdezték, hogy akkor maradnék-e még két hetet. Mondtam, hogy ha már megvettem a jegyet, meg rákészültem meg minden, akkor azért hazamennék, de egye fene, visszajövök egy hét múlva. Ez több szempontból is jó volt mindenkinek. Nekem, mert legalább egy kicsi szabim volt, viszont így ugye több pénzt keresek, plusz a kedvenc manageremmel dolgoztam az elmúlt héten, Katjaval. Végül 9napot maradtam, mert senkit nem küldtek a megüresedett helyre. Vagyis most csak egy recepciós van. Ami annyi nem jó. Mivel több területen is kevesebb ember dolgozik, így Katja marad valószínűleg a recepción. Bár igazság szerint kíváncsi leszek, mert ő nem az a fajta manager, aki állandóan a recepción lenne amúgy sem. Pont a másik manager, Isabella ellentéte. Ugyanakkor, ha valaki egész szezonban vele dolgozik, az a végére szerintem az egyik legjobb recepcióssá válhat, egyszerűen azért, mert mindent megtanul, sok olyat is, amiért mások a managert hívnák, holott nem feltétlenül szükséges. Én személy szerint nem szeretem, hogy csomó mindenért a főnököt kell ugrasztani. Van, amihez érthető okoból ő kell, de sok mindenhez nem. És mégis.
Na mindegy, szóval 9 nap után ma ismét utaztam egy keveset. A hajó Linzben állt, reggel indultam onnan, olyan 9-fél10 fele. Linz-Bécs vonattal. (Katja nézett nekem, de két átszállásos volt, a reptérig, én meg néztem magamnak átszállás nélkül, de a városba. Gondoltam, ami arra megy, megáll a reptéren is. Hát egy frászt. Majd frászt kaptam, amikor erre rájöttem, de akkor már mindegy volt. Végül a reptéri bussza simán kiértem időben, sőt. És csodák csodájára a bécsi reptéren van ingyenes net! :))
Bécs-Zürich-Lyon, Swiss repcsi. Lyon airport-vonatállomás, Rhoneexpress vonat. Onnan épp most ülök az Arles felé robogó vonaton. Este 10 után már meg is fogok érkenzni. Már megint egy teljes nap utazás. De legalább nem kellett seol le vagy fel ugrálnom. Legalább is egyelőre ;)
Egyébként ez a vonat iszonyú. Van vagy negyven fok, kint kb 20-25, de az ablakokat persze nem lehet kinyitni... Ráadásul álmosít is ez a meleg, amúgy is fáradt vagyok, de nem alhatok el, mert nem a végállomásig megyek...
Chile 10.07 - 18.07. - 05.08.
Na ez egy hosszabb fejezet lesz, nem is tudom, hol kezdjem. 2009 szeptember 21-én indultam, 2010 május 27-én érkeztem haza. Az ötlet eredetileg a következő volt: családot látogatni/megismerni, nyelvet tanulni, nem itthon lenni, és időt lopni ahhoz, hogy kitaláljam, mi is leszek, ha nagy leszek.
Nos, a családot megismertem. A nyelvtanulás abszolút bejött. {Az első francia úton volt két costa rica-i pár. Az egyikük megkérdezte, mennyit ideje élek Magyarországon. Mondtam, hogy hát, már vagy 21 éve, és csak nyolc hónapot voltam Chilében. Ezt viszont úgy mondtam, hogy ocho mese' no ma'. Annak, aki nem tud spanyolul, a lényeg csak annyi, hogy tipikus chilei szokás, hogy lenyelik a szavak végét. Szóval nevetett is a pasi, hogy csak nyolc hónapot, de már úgy beszélek, mint egy igazi chilei :) }
Időt loptam és most épp úgy néz ki, megtaláltam, legalább is azt a szektort, amiben maradni szeretnék egy jódarabig. Először hajón, aztán hotelben, recepción, front officban. Szóval mondhatni, sikeres volt. Mondhatni. Azért voltak érdekes pillanatok.
Chiléről úgy általában: gyönyörű ország, az egyszer szentigaz. Ami elsőre feltűnik, mindenhol zene szól. Nem csak a boltokban, mint itthon, de az utcán hangszórókból, az éttermek előtt utcai zenészektől jön a zene. Nekem ez nagyon tetszett.
Ami szintén feltűnő az a rengeteg kóbor állat. De ami a fontos, élők. Az autók megvárják, hogy arrébbmenjenek, nem ütik el őket (nem úgy, mint Peruban, ami egy más világ megint). Sokszor egy-egy utcának van kutyája macskája, aki mindenkié, mégis az utcán lakik, de adnak neki enni, inni.
Szintén fura nekem, náluk, ha nem is normális, de elfogadott, hogy aki kb 15 elmúlt, annak gyereke van első általában még 20 éves kora előtt. Szóval én vénlány voltam... Egyik barátnőm 33 év körül van, és már nagymama. Ő tizenhatévesen szült, a lánya 18. Ott már csak így megy ez. Mondjuk amilyen gyógyszeráraik vannak, meg is értem.
Az élet semmivel sem egyszerűbb ott, mint itt. De ott máshogy fogják fel. Amolyan, ez van, meg úgyis lesz valahogy stílusban. Nincs (feltűnő) nyomor. De egy európai számára lehet, hogy annak tűnne. Csak meg kell szokni. Pl, hogy a fűtés olyan luxus, ami még a fővárosban is ritka. Vagy hogy egy albérletben a meleg vízért külön fizeni kell.
A stresszt viszont alig ismerik. Talán a nagyvárosiak, de még ők is sokkal mérsékeltebben, mint Európában.
Ja és kimondottam ajánlom Chilét az önértékelési zavarokkal küzdőknek. Igen könnyűnek tűnik ott elhinni, amit amúgy mindenki mond, hogy jól nézel ki, ha az utcán szembejövők több mint fele legalább 100 kiló felett van :) Plusz ott imádják a fehér bőrűeket, szóval "udvarlóból" sem lenne hiány. Bár valamiért engem is különlegesnek láttak, holott nem vagyok én fehér bőrű... És nekem az is sokat segített, hogy volt egy régi mániám, ami rossz napjaimon mindig előjött, miszerint: engem senki sem szeret. Aztán találkoztam egy nővel, akit tényleg senki sem szeret (kivéve a fiát, de az nem számít, mert még csak 5 éves). És akkor rájöttem, hogy ja. Hogy ilyen az, amikor senki sem szeret. Oké, akkor velem nem ez van. Mindjárt jobban lehet érezni magad :)
De azért nem csak móka kacagás volt ott sem.
Kezdjük a családdal. Mikor két éve Frankievel ott voltunk, mindenki egy fedél alatt lakott, minden ok volt, barátságos légkör, igazából, még jobb is, mint amire számítottam. Igaz, hogy az idő szűke miatt néha rosszul viseltem a tipikus dél-amerikai, amolyan patópáluras hozzáállást, de összességében nem volt gond. Aztán megérkezett oda Apám és a nagymamám testvére (még előttem), és minden megváltozott. Mire én megérkeztem, már gyakorlatilag senki nem lakott a házban, a nagybátyám névleg, de csak aludni járt haza, mert egész nap dolgozott. Ugyhogy gyakorlatilag tök egyedül voltam egész nap. Ami mondjuk nekem meg is felelt, de nem épp az a nagycsaládi jelleg, amit gondoltunk Anyával. Hétvégenkét eleinte még kijártam a telekre, de csak párszor, aztán akadt jobb dolgom.
Ami jellemző volt, az még az elején történt. Még nem volt helyi telefonom és egyik nap, elmentem sétálni be a központba, végig a tengerparton az én kényelmes tempómban az egy olyan 2-2,5 óra. Majd este mikor hazaértem, mondták, hogy jaaj, hogy nem tudták, merre voltam, meg aggódtak, meg minden. Na erre pár nappal később vettem simkártyát, meg is adtam a számot gyorsan mindenkinek, ne kelljen aggódniuk. A nyolc hónap alatt kb 3szor keresett a család (nem számítva a nagybátyámat, akivel időnként eljártunk táncolni vagy tanítani salsát). Ennyire aggódtak. Egyébként más okból is hamar önállósodtam, albérletbe költöztem.
Mikor megérkeztem, már tudtam, hogy apám már nem az augusztusban elvett magyar feleségével van, hanem egy helyi lánnyal, akit a nagynéném által üzemeltetett night clubban ismert meg. Azt hiszem, ezt már írtam, de megjegyzésképpen, a lány kb 2 hónappal idősebb nálam és van egy 5 éves lánya. Ő lett a legfiatalabb hugom anyja. (A hugom azt hiszem, juniusban született, de még azt is egy kinti barátnőmtől tudom, hogy lány, mert a családnak hiába írtam, nem válaszolnak. Még azt sem tudom, mi a neve.)
Apám minden vasárnap egy kirakodóvásáron árult, én meg, igyekezvén jó kapcsolatot kiépíteni vele, ha már ilyen közel vagyunk, minden vasárnap kijártam oda, próbáltam beszélgetni. Nem jött össze. Kérdeztem, válaszolt, minél rövidebben. Aztán ennyi. De én megpróbáltam.
Mondjuk én valahol ott ástam el magam a családnál, hogy nem rajongok apámért. Mint ahogy az Öcsém sem, már. És nagy valószínűséggel a két hugom is előbb utóbb ide lyukad majd ki. Ami azért szomorú. De ez van. Csakhogy én ezt ki is mondom. És hiába próbálják meg kétségbeesetten Anyámra kenni, késő, ahhoz már túl idős vagyok. A nagynéném egyszer dühében odáig ment, hogy közölte, hogy minden az Anyám hibája, mert minek választotta apámat... no comment, mert csak felhuzom magam.
Csakhogy ez a véleményem nem tett épp népszerűvé arrafele, annak ellenére, hogy elviekben többen egyetértettek velem, de a végére mégis én lettem a hálátlan kölök, apám meg a vétlen áldozat. Mondjuk ahogy hallottam, ehhez mindig is értett, hogy kell vétlen áldozatnak lenni, szegény ő, aki a kegyetlen élet úgy megkínzott...
Csakhogy aztán én is elkezdtem megtalálni a számításomat odakint. Amit apám már nem bírt elviselni. Egyik nap behívott a munkahelyére, mondván, hogy nagyon fontos mondanivalója van. Bementem, erre elkezdte nekem elmondani, hogy mit tehetek meg mit nem, meg mi erkölcsös, meg mi nem...
Nem is emlékszem, mikor húztam fel magam annyira utoljára. Közöltem vele, hogy 21 elmúltam, a világ összes (!) országában nagykorúnak számítok, azt csinálok, amit akarok, és ha valakinek, hát neki aztán végképp nincs alapja nekem erkölcsről papolni. Valahol vicces volt, mert nagy szemekkel nézett rám, hogy ezt meg honnan vettem. Honnan hát, pl a volt feleségétől. Vele egész jól elvoltunk, jó közös alap volt, hogy apámat szidhattuk :) Ezután nem igazán tartottuk a kapcsolatot apámmal.
Mondjuk engem sem kell azért annyira félteni, találtam én társaságot ott is. Még az első hetekben összeismerkedtem azokkal az emberekkel, akiket bátran nevezek barátaimnak. Nem sok, de nem is kell sok. Az egyik, egy lány, Pamela, vele jókat beszélgettünk. Úgy tűnik, van valami a rockerekben, mert mindkét kontinensen a legjobb barátnőm az :) Csak épp az egyikkel kb 20 éve ismerjük egymást, a másikkal még egy éve sincs.
Egy idő után dolgozni is elkezdtem, bár nem volt egyszerű, mert annyira azért nem szedtem fel gyorsan a nyelvet, hogy mindent megértsek, pláne, hogy ahány ember, annyi féleképp beszélnek. De azért igyekeztem. Még idegent is vezettem kétszer. Elsőre olyanokat kamuztam mint állat, mert lövésem sem volt, de mindegy, élvezték a kirándulást, látták, amit akartak, és ez volt a fő. A másodikra már felkészültem. Ott már tényleg tudtam tényeket, adatokat, stb, és amúgyis texasiak voltak, édipofi egy népség, jól elvoltunk. Aztán egy hotelben is dolgoztam, ahol rájöttem, hogy a munka maga jó, élvezem, csak szerencsétlenségemre, a hely és a két főnök volt...hogyismondjamcsak...érdekes. Mindegy, hosszú.
Az utolsó hét iszonyú volt. Egyrész a két szemem kibőgtem, mert bár örültem, hogy hazajöhettem, sokmindent hagytam ott, ami azóta is hiányzik. Aztán két nappal utazás előtt eltűnt a személyim a buszjeggyel együtt, úgy kellett felkönyörögnöm magam a buszra. Aminek aztán technikai problémái lettek, át kellett szállni. Miközben valahogy ellopták az mp4 lejátszómat. Majd másnap sikerült úgy lekésnem a gépet, hogy én is ott voltam és a gép is még vagy egy órát, de nem voltak hajlandóak felengedni rá. De nem az én egyszemélyes hülyeségem volt ez, kb 15 maradtunk le aznap arról a járatról. És volt, aki kb 5 órája ott ült már, hogy le ne késse. Egy órát adtak az egész gép becheckkolására. És amúgy sem volt egyértelműen kiírva, hogy hol is kell becheckkolni. Szóval újabb adag idegeskedés, telefonálgatás, zokogás. Be kellett mennem a városba, a lufthansa city centerbe Santiagoban. Az ügyintéző tényleg segítőkész volt, de még így is 500 dollárt kellett volna ráfizetnem, hogy másnap felülhessek egy ugyanolyan gépre. Abban maradtunk, hogy másnapra kiderítem, hogy me tudom-e szerezni a pénzt. Este rájöttem, hogy van nekem annyim. Oda is mentem reggel, hogy akkor fizetek. Csak épp azt felejtettem el, hogy nem nálam van az a sok pénz, hanem a bőröndömben, amit meg a reptéren hagytam. Arra meg már nem volt idő, hogy elmenjek érte. De volt nálam, kb fele annyi pénz, amit 8 hónap alatt szűkre húzott nadrágszíjjal és keserves számolgatásokkal megspóroltam. Na az ügyintéző lány nagy telefonálásba kezdett, és mondta, hogy van egy másik lehetőség,
Zürichben kéne aludnom egyet, de egy nappal később hazaérhetek és kijön a pénzemből. Mondtam, hogy bármi, bárhogyan, csak mehessek már. Fel is küldött egy emelettel feljebb fizetni, rohantam, jövök vissza, azt mondja, lehet, hogy nem is kell Zürichben maradnom. Végül nem kellett, sőt még ráfizetnem sem, de így is elvitte gyakorlatilag minden spórolt pénzem. Viszont ez volt az a pillanat (igazából, még amikor bejelentette az 500 dollárt), amikor azt mondta, hogy ha egyszer hazajutok, MUSZÁJ hajóra mennem dolgozni. És mondjuk a végén így is lett, de ezt akkor még nem tudtam. Szóval csak viszontagságosan jutottam végül haza...
Most így hirtelen ennyi jut eszembe, meg azért ez mégiscsak egy nyilvános blog...
Ha bárkit érdekel (még ennél is) nagyobb lélegzetvételű beszámoló, több konkrétummal, aug 19 és szept 03 között otthon leszek, kérdezzetek bátran :)
Vonatozás 03.08.
Most, hogy végre a Bécs felé tartó vonaton ülök, van némi időm irogatni. Mint kiderült, nem hét, hanem nyolc és fél órás az út, és az egyszerű átszállásból lett egy bonyolult. Úgy volt, hogy csak leszállok a vonatról, ugyanoda jön a másik, felszállok és ennyi. Na persze, meg ahogy azt a Móricka elképzeli... Leszáltam Frankfurt reptéren, eddig ok. Majd látom, hogy a járatom mellé ki van írva, törölve. Kérdezem, mint a hülye, hogy ez meg miért van kiírva, de senkinek gőze nincs, van aki angolul sem beszél. Aztán kiszúrok két öltönyös pasit, business like, szóval jó eséllyel beszél angolul. Nyertem, beszél. mondja, hogy nekik is mondták, hogy nem megy a vonat, de alternatívát nem adtak, szóval ők sem okosabbak nálunk. Szerencsére egy percen belül jött egy kisasszony, aki elmagyarázta, hogy a peron másik oldalán lévő vonattal menjük egyet, Franfurt déli részéig, ott majd elérhetjük a bécsi járatot. Felszállunk, megáll, leszállunk. A szembeperonhoz már ki van írva, hogy a vonatunk kb 5 percet késik, szóval még jók vagyunk. Öltönyös srác elköszön, minden jót kíván, arrébb mennek. Jön egy vonat. De olyan gyanúsan öreg, koszos (még mindig jobb ugyan, mint a magyar vonatok). Na mondom, ez jellemző, az út hosszabbik részét persze egy ilyenen kell megtennem. De olyan gyanús, hogy nincs rá kiírva semmi... Odamegyek, leszállnak, próbálnék megkérdezni valakit, hogy ez e a jó járat, de senki nem tűnik illetékesnek. Gondolom, felszállok, aztán megkérdezem. Csak mikor raknám már fel a bőröndömet, látom, hogy az előbbi öltönyös srác lohol felém és integet vadul, hogy nem, nem, ez még nem az. Szóval nem szálltam fel, de megköszöntem neki még egyszer. Két perc múlva befutott a bécsi is, most épp azon ülök, amikor ezt írom.
Update:
Ma levontam egy nagy tanulságot. Mindegy, milyen magasról jön az információ, le kell ellenőrizni. Ja és még egyet. Mindig hallgass az ösztöneidre. Ami történt: Sikeresen megérkeztem Bécsbe, elnavigáltam a kikötőbe (két kedves dél-amerikai segítségével :)). Csak épp a hajó nem volt ott. Hívom őket, kiderült, hogy Linzben vannak (amin én két és fél órával azelőtt mentem át) és onnan is kevesebb, mint két óra múlva tovább mennek, hogy majd másnap délelőtt 11kor kössenek ki Passauban. Mindenesetre értekeztem Isabellával, aki a Hotel Managere a Sapphirenek. Azt mondta, hogy derítsem ki, mikor érhetek oda leghamarabb, és hívjam újra. Megtörtént, most pedig egy Linz felé tartó vonaton ülök, remélve, hogy még ott lesznek, mire odaérek. A röhej az, hogy az előző hajón a HM felhívta Isabellát és elvileg lebeszélték, hogy hova és mikor. Fel is írta nekem, hogy a hajó hol lesz és meddig. Ebből csak a hely és az idő nem stimmelt. A vicces az, hogy nekem gyanús volt, mert tudtam, hogy csütörtökön Regensburgban kéne lenniük, az meg sehogy sem jön össze, ha épp csak elhagyják Bécset kedden, mivel közte van még Linz és Passau. Még mondtam is az előző hajó (Emerald) HMjének (Marina), mielőtt telefonált, hogy szerintem Linzben lesznek 3-án. Őszintén remélem, hogy végre feljutok arra a fránya hajóra, mert kezdek fáradt lenni, inkább pszihikailag, de azért fizikailag is...
update2 04.08.
A Hajót Linzben sem értem utol, de taxival elmentem Aschach-ig, ami egy kis falu, de van egy dokkolója, ahol felugorhattam a hajóra. Mikor odaértem, mondták telefonon, hogy még egy óra, kb, de majd még hívnak, addig üljek be valahova. Mivel nagyon kellett pisilnem, beültem egy kakóra egy közeli kávézóba. Erre hívnak 40 perc múlva, hogy fussak, mert már itt vannak és a kapitány tiszta ideg, hogy menjünk már. Szóval loholtam, de legalább feljutottam. Nem úgy, mint az a másik szerencsétlen, aki ugyanarról a hajóról jött, de repülővel, és már Passauba kellett mennie, de ott sem érte el a hajót, kb 5 perc kellett volna még. A taxija a hajó mellett ment, ő vadul integetett, hogy várják meg, de a kapitány nem volt hajlandó várni. Úgyhogy a srác mehetett át Regensburgba vonattal, ott szobátkivenni, várni a hajót, hogy ma délután 5 körül, több mint 28óra elteltével, mint hogy elindult, végre megérkezhessen. Mint utóbb kiderült, hogy ő még az Emeraldon kérte a másik recepciós lányt, hogy hívja már fel a hajót neki, biztos, ami biztos, de a lány azt mondta, hogy áá, majd felhívod őket a Bécsi reptérről. Mert ugye a cég pénzével spórolni kell. Az a két perces telefon megspórolhatott volna a cégnek több, mint 200 eurót legalább, nekünk meg az egész idegeskedést. De mostmár mindegy, itt vagyunk, élünk, dolgozunk. Az élet megy tovább
Hülye kérdés 01.08.
Szokásos kérdés, napjában hússzor megkapom: How are you?
Csak tudnám mi a frásznak, amikor úgysincs rá más válasz, mint hogy jól. Mert az igazság senkit nem érdekel, az már macerás. És persze mindenki, még ha belül épp üvölt is (vagy egy pillanattal azelőtt majdnem elsírta magát) egy őszinte('nek látszó) mosollyal feleli, hogy: Good!
Mert hogy máshogy is lehetnénk?...
Németország
nem sokat jutottam partra ebben a két hétben. Voltam kint Kölnben, Strasbourgban, Rüdesheimben és Speyerben (egyáltalán így kell ezt mondani? -ben?). De látni nem igen láttam semmit. A kölni dómot is csak azért, mert szemben van a vasúti pályaudvarral, ahol mindenki a bevásárlást, egyéb ügyeket intézi. Strasbourgban a centrumtól messze kötöttünk ki, annyi időm meg nem volt, hogy addig elcaplassak. Speyerben csak kirohantam vonatjegyet venni, ami miatt elkéstem a műszakomból majd kiderült, hogy épp mehettem volna repülővel is, mert majdnem ugyanannyiba kerül. És amíg a vonatút 7óra, a repülő egy, a vonaton egyedül leszek, a repülőn jönne velem mégvalaki... :os
Rüdesheimben meg kimentem vásárolni, de részemről nem egy nagy szám, vagy csak nem a jó oldalát láttam. És ennyi, kedden megyek át Bécsbe, azt hiszem 12-én leszek otthon pár órácskát, amikor épp nem dolgozom, de mondjuk sajnos az pont changing day lesz (utasváltás), ami általában azzal jár, hogy egész nap melózunk. De remélem, azért lesz időm hazaugrani, ha csak egy órára is...
Opportunizmus
Ha már itt vagyok, begyűjtöttem egy naagy adag zenét (kb 15-16giga), csak győzzem majd meghallgatni :) Van benne mindenféle stílus és évszám, az ötvenes évektől kezdve, francia dalok, jazz, európai zene, minden. Néhány filmet is el akarok még kérni. Szóval maradok hű önmagamhoz, az örök opportunista :oD
Szabadidő 19.07.
Fura, de jó érzés, ha szabadidőd van egy hajón. Az első napot gyakorlatilag végigaludtam, ami már nagyon kellett. Ma már kicsit ki is jutottam, Kölnben. Igazság szerint nem különösebben érdekelnek az európai városok (kivétel Franciaország és talán London, de ott még nem voltam). Most a vonatállomásig jutottam, ami egyébként egész központi helyen van. Azért addig, mert a szobatársaim, akikkel mentem, oda igyekeztek McDonaldsos shakért meg Starbucks kávéért. A nap további részét olvasással töltöttem. Már naaagyon rég nem jutottam könyvhöz, így most kiélveztem. Egy nap alatt kivégeztem Beht Gutcheon - More than you know című könyvét. Modndjuk úgy, hogy érdekes volt. Két szálon futott a történet és ott sem mindig lineárisan, szóval kissé komplikált volt követni. Én személy szerint amúgy sem szeretem az elejétől a végéig több szálon futó történeteket. De mindenképpen megérte elolvasni. Volt benne egy rész, amit ki is írtam:
"-I had supper with the Indians, and later we went swimming at Friend's Pond.
-And that made you realize right then that you had to marry me?
-Yes. It was the moon. The water was so warm, and there was a silver ribbon across it that led right to the moon. I wanted you to see it.
I understood. I wanted him to see everything beautiful I saw. I wanted him right beside me, to share everything good."
Ilyen az én szerencsém 18.07.
Nem vagyok az a nagy shoppingolós fajta. Aki ismer az tudja. Ha veszek, akkor is használtat általában, vagy hűdeolcsót. De gondoltam, végülis Franciaországban vagyok, ami híres a divatjáról meg arról, hogy az embereknek "saját" öltözködési stílusa van. Szóval, gondotam, legalább körülnézek, hátha találok vmit. Avignon túl drága volt az én ízlésemnek, és különben is csak későn jutottam ki. Viszont Vienne egész helyes kis városka, szóval mikor megérkeztünk, kimentem körülnézni ruhaügyben. Már késő volt, fél tíz, szóval már minden zárva volt. Viszont az egyik kirakatban megláttam egy gyönyörű ruhát. Se nem utcai, se nem alkalmi, valami a kettő között, különleges, otthon nem igen láttam ilyesmit, az ára is korrekt, csak 16 euró, úgy 5ezer Ft. A boltba benézve több olyat is láttam, ami jónak nézett ki, talán még mást is találhatok. Na mondom holnap délelőtt visszajövök még mielőtt kifut a hajó. Igaz, hogy reggeli "szolgálatban" voltam, de a HM (Hotel Manager-a főnök) egy aranyos német nő, Katja, aki amúgy maga is jumper, mindig rendes, biztos kienged. Csak egy dologgal nem számoltam. Mégpedig azzal, hogy másnap július 14-e volt. Vagyis nemzeti ünnep. Vagyis minden zárva, kivéve az éttermeket. Ilyen az én szerencsém. Azért egy fotót csak készítettem róla:
(Próbáltam elforgatni, de ez az elmebajos linux, ami a gépemen van, nem hajalnadó rá... Persze xp felrakni meg nem tudok, mert a közepén kékhalálos lesz. Ha valaki tudja a megoldást, pls...)
Fogas kérdés
Mielőtt előtt eljöttem a hajóra, két hétig otthon voltam, a végén vég a fogorvoshoz is eljutottam. Mentem volna én előbb is, de az egész APEH-OEP kérdés olyan fene bonyolult, hogy csak a legvégére derült ki, mit is kéne csinálnom, hogy fizethetssem a tb-t és mehessek orvoshoz, és az is csak akkor derült ki, hogy már egy hete is nyugodtan elmehettem volna. És egyáltalán az egész kijelentkezés tök felesleges volt. Na mindegy. Szóval elmentem fogorvoshoz, márcsak azért is, mert még Chilében egyik reggel csak úgy letört az egyik fogamból egy jelentős darab. Elmentem ugyan vele fogorvoshoz, de azt mondta, hogy a baj nagyobb, gyökerkezelés kell neki. Ez viszont csak alig pár héttel a hazajövetelem előtt történt. Szóval inkább csak beletett egy ideiglenes tömést, hogy nagyobb baj ne legyen, aztán mondta, hogy majd otthon mindenképp menjek el és csináltassam meg. Alig 3 óra várakozás után már be is jutottam a helyi sztk orvoshoz. Csináltatott röntgent. Aztán azt mondja nekem, hogy az a két fog, amit megnézetni mentem, az még rendben is lenne, bírja még. Na de egy másik, hát az teljesen kész, csoda, hogy még nem üvöltök a fájdalomtól. hogy azt meg kell csinálni. Mert ha nem most, akkor majd a hajón jön elő, azt meg nem szeretnénk. Úgyhogy: gyökérkezelés. Nyüszítettem mint egy kutya, még az inyekció ellenére is. De megvolt. Másnap gyökértömés, harmadnap fogtömés, mert az idő szorít. De megvolt.
Második hét a hajón. Annak is a második fele. Tournon. Békésen vacsorázunk. Én spagettit. (Aztán kidobnak többünket az étteremből, mert aznap fél órával előbb volt kaja, csak épp szólni nem szóltak senkinek.) Battyogok vissza a szobámba. Erre érzek valamit a fogaim között, ami kemény, és nem törik. Tapasztalaból már elkezdtem szentségelni. Naná, hogy a fogam tört le. A frissen megcsinált...
Szóval HM megkeres, fogorvos kell, sürgősen. Másnap el is mentem a helyi dokihoz. Aggódtam, mert volt, aki azt mondta, hogy nagyon drága lesz és nem sikerült kideríteni, hogy a biztosításom fedezi-e... De hát, ha muszáj, menni kell. Velem jött a másodkapitány is, mert ő francia, tolmácsra meg szükség van, ha az ember nem beszél franciául. Az asszisztensnő kitöltette a papírokat, vártunk vagy 5-10 percet, majd a doki behívott. De csak engem, mert ő viszont más beszélt angolul. Én mondtam, neki, hogy ugyanolyan ideiglenes tömést kérek, mint a mellette lévő és majd ha egyszer hazajutok, megcsináltatom. Kérdezem, drága lesz-e, azt mondja mosolyogva, á, dehogy. Végül végleges esztétikus tömést rakott be, szépen lecsiszolta, minden tökély. Csak majd egy koronát kell felrakatnom egy-két hónapon belül lehetőleg. Azt mondta, hogy azért tört le, mert a felső fogam túl hosszú, majd ha megyek koronát csináltatni, mondjam meg, hogy csiszolják le. Nekem nem igazán tetszik az ötlet, de majd konzultálok egy fogorvossal, amikor hazamegyek.
Erről jut eszembe. Ismer valaki megbízható, jól dolgozó, nem túl drága magánfogorvost? Vagy ilyen csak a mesékben van? Csak mert a gyerekfogorvosomhoz visszamenni (ahogy eddig tettem) azért talán már nem kéne...
Útvonal
Kissé szét vagyok esve, túl sok bepótolni valóm van, viszont új dolgok tömkelege is történik velem. Most jutott csak eszembe, hogy leírjam, hogy tulajdonképpen merre járok. Szóval júli 3-án érkeztem Lyonba. Onnan egy hét alatt jutottunk le Arles-ig, a következő útvonalon: Lyon-Trevoux, Vienne, Tournon, Viviers, Avigon-Arles. Majd egy hét alatt vissza a Swiss Pearl nevű hajón. Onnan 17-én vonattal mentem Strasbourgba, a Swiss Emeraldra, ahol most is vagyok, még két napig "szabadságon". Szabadságon, mert elvileg csak 20-án kellett volna érkeznem, de mivel nem volt hol maradnom a két időpont között, Katja megbeszélte az itteni HMmel, hogy jöhetek előbb. Először azt mondta, maradjak a Pearlön addig, aminek én nagy örömmel tettem volna eleget, mert kedveltem Katját, és szerettem vele dolgozni. Csakhogy a következő heti vendégek németek lettek volna, én pedig nem beszélek németül, érteni is csak keveset értek, szóval inkább mégse.
visszamenőleg
Bevezetés
Naszóval. Most, hogy végre van egy kis időm, meló előtt-után, gondoltam, lassanként elkezdem bepótolni a (nemkicsit) elmaradt blogbejegyzéseket. Persze internetet találni már nem olyan egyszerű, itt Dél-Franciaországban, szóval posztolok, amikor tudok...
Igen egyszerű, kényelmi szempontokat követve a legkevésbe sem időrendben fogok haladni, mivel azt írom le először, ami időben közelebb van (arra még emlékszem felkiáltással ;)), és haladok időrendben visszafelé, csak hogy ha valami érdekes történik velem a jelenben, akkor azt meg majd közbeszúrom. De mivel a bejegyzéseket időrendben menti a freeblog, az egész fordul majd mégegyet. Szóval kihívás annak aki lineárisan át szeretné látni az eseményeket, de azért remélem, lesz, aki elolvassa. Segítségképpen melléírom a keletkezés dátumát.
Francia sanzon 04.07.
Most épp egy kis francia falucskában vagyunk, a neve Trevaux (azt hiszem így írják). Egyelőre még nem jutottam ki, talán majd holnap, de azt mondják, tényleg csöpp, pár utca az egész. Majd írok róla, ha kijutok és érdemes. Tergnap, júl 3-án, Lyonban szálltam fel a hajóra. Új hely, új szokások, újra meg kell tanulnom sok mindent, no de.. gyakorlat teszi. A cím onnan jött, hogy nemrég fejeződött be a mai szórakoztató program, ami egy gitáros és egy énekesnő produkciója volt. Főként jazz és jellegzetes francia dalok voltak a repertoárban, de a nőnek oolyaan hangja van, de olyan, hogy az valami elképesztően jó.
Tegnap ki tudtam menni úgy fél órára Lyonban. Fél óra nem sok, a városból többet láttam, amíg a reptérről a hajóhoz értem. De ennyi is elég volt, hogy imádjam. Ha módom lesz rá, kiköltözöm ide, az biztos, legalább egy időre. Több szempontból hasonlít Budapestre. A folyó két oldalán fekszik (igazából két folyó, a Rajna és a Szajna két oldalán). Az épületek szépek, ránézésre hasonló stílus, bár itt már megjelennek a tényleg hatalmas, többnyire üvegépületek. (De most ne a Kálvin téri üvegborzalomra gondoljunk, ezek még jól is néznek ki.) A folyó gyönyörű, zöldeskék színű, mint általában inkább a tengerek szoktak lenni. Nem tudom, mennyire tiszta, de abszolút annak tűnik.
Régen nem szerettem a francia nyelvet, de tavaly Le Grand Motte-ban rájöttem, hogy az élőnyelv egészen más hangzású, mint amivel én azelőtt a franciát azonosítottam. Mostmár kifejezetten szeretem, sőt meg is szeretném tanulni, el is kezdtem már. Eddig egy leckén jutottam nem is igazán át, és sajnos a könyv túl nagy és nehéz volt, hogy magammal hozhassam. Ám ez az egy lecke szerencsémre pont létfontosságú információkat tartalmazott. Úgyismint a dans "szó", ami a -ban, -ben megfelelője. Ez a lyoni reptéren vált érdekessé, amikor a belvárosba menő buszt kerestem. Egy dolgozó megmondta ugyan honnan indul, de ott épp fel volt túrva. De legalább tudtam, hogy nagyjából honnan. Ott akkor várakozó álláspontra helyezkedtem. Aztán felfedeztem egy kiírást. Persze fhransziájul. Mivel írásban egészen hasonlít a spanyolra, annyit ki tudtam bogozni belőle, hogy a belvárosi busz jegyéről volt szó, hogy hol kell megvenni. És oda bizony az volt írva, hogy dans le terminal. Vagyis ugye bent, a terminálon belül. Na, siettem is be megvenni, épp időben, mert mire kiértem, a busz ott állt, egy állással arréb, és mire fölszálltam, már indult is. Szóval hasznát vettem annak az egy leckének is :)
Basszus 07.07.
Mielőtt eljöttem, direkt elmentem fogorvoshoz. Mert hogy egy fogam letört még Chilében, elmentem megcsináltatni meg megnézetni egy másikat is. Fájni egyik sem fájt. Elmegyek, várok csomót. Bejutok, röntgen, doki nézegeti, majd közli, hogy az a kettő még bírja, de az egyik mellette lévő, csoda még nem fáj, és ha nem csinálja meg, majd fog nemsokára, nem kicsit. Mondom, egye fene, inkább, mint, hogy a hajón jöjjön elő. Meg is csinálta, gyökérkezelés meg minden... Hát nem elkezdett ma reggel fájni?! Remélem, abbahagyja, mert a fogorvos itt még drágább és azt sem tudom, benne van-e a biztosításomban, bár talán, de akkor is, előbb nekem kell kifizetni. Arról nem is beszélve, hogy mennyire idegesítő az egész. Még jó, hogy direkt elmentem fogorvoshoz...
Hajós meló
Szóval az úgy volt... Már régóta játszottam a gondolattal, hogy hajóra megyek dolgozni, márcsak a fizetés miatt is, az meg, hogy közben világot is látok, csak óriási plusz. Az ötlet még akkor jött, mikor az első munkahelyemről kirúgtak, ők mondták, hogy ha tehetem, menjek külföldre vagy próbáljam meg a hajós melót. Nos megfogadtam a tanácsot, kimentem Chilébe. Ott egy szerencsétlen esemény lökött még inkább affelé, hogy megpróbáljam (erről bővebben később). Mikor hazajöttem, neki is láttam, infogyűjtés netről, ismerősöktől, ilyesmi. Anya, szokásos optimizmussal mondta, hogy tudjam le hamar a jelentkezgetést, és álljak neki rendes munkát is keresni, mert úgysem valószínű, hogy összejön. Szóval hazaértem máj 25-én csütörtökön és hétfőn már mentem is felkeresni az ügynökségeket, amiket a neten találtam, szám szerint négyet. Ebből kettőhöz be is jutottam, a Crew agencyhez, a MOMban és a GMNhez a Ferencieken. A Dunarapszódia zárva volt, az Effective Training Centert pedig nem találtam a megadott címen. Ezzel végső soron le is tudtam, mert mindenhol azzal kezdték, hogy szezon közepe van és amúgy is kevés az angolos hajó, milyen kár, hogy nem beszélek németül. Erre szerdán hív a GMNből a pasi, hogy: Akkor holnap be tudsz szállni?
Mondtam, hogy persze. De akkor jött Anya és rámutatott, hogy mivel előbb én fizetek (70et a GMNnek), hogy dolgozhassak, így jobb lenne előbb lekáderezni a céget. Csakhogy a fórumokon az ügynökségek neve csak igen ritkán hangzik el. Pedig az az egyik legfontosabb info és csak utána a hajó. De szerencsére minden jól sült el. Anya még arra is rávette az ügynököt, hogy csak a felét fizette előre, a másik felét, amikor már a kezemben volt a szerződés.
Elsőnek a Swiss Sapphire nevű hajón voltam. A csapat tök jó volt, a Hotel Manager Isabella, egy jófej osztrák nő. Igazából még a magyarok voltak olyanok, hogy az jutott eszembe, mikor anno, még a gimiben, Ofő felolvasott nekünk egy tanmesét. Arról, amikor a tömegnek választania kellett három bűnös közül, hogy kit engedjenek el. És egyenként mind Jézust mondták, de együtt az valahogy Barabásnak hangzott. Ami ránk nézve azt jelentette, hogy egyénként mind jók vagyunk, csak együtt bűnrosszak. Hár ez jutott ott is eszembe. Ha egyenként beszélt velük az ember, mind normálisak voltak, csak együtt... mondjuk úgy, túl sok. Nekem.
De ezt leszámítva jó volt. Sokat tanultam. Ami fontos, mert pozíciómat tekintve ún. recepciós jumper vagyok, ami annyit jelent, hogy mindig arra a hajóra megyek, ahol valamelyik recepciós szabadságon van. Ez vlgső soron egész jó, mert minden hajü egy új kezdet, még akkor is, ha már jártál ott.
Mondjuk az első út nem sokáig jutott, a vízállás miatt Komáromnál vesztegeltünk jópár napot. De aztán továbbmentünk felfele. Ennek köszönhetően mondjuk lemaradtam a Maxence workshopról, de hát, vmit vmiért... Mert így viszont lesz pénzem akár külföldi workshopokra is kimenni.
Hard work 10.07
Duplán is.
Egyrészt mert heti hét nap, pihenő nincs és ha valaki a partra is ki akar jutni néha, akkor nem sok idő marad a pihenésre. Recepciósként a munkaórák még rendben is vannak, normális esetben olyan 9 óra naponta. Kivétel a changing day, amikor nagyjából 12 óra, de ez csak egy-két hetente egyszer van.
Másrészt, mert a jelenlegi munkatársam, egy bolgár lány, igazi rémálom. Tipikus fontoska, aki persze meg akarja mutatni mindenkinek, hogy ő jobban tudja, és nélküle az egész hajó szétesne darabokra. Ezzel csak az a baj, hogy az egyetlen dolog, ami nála hiánycikk, az az ún. józan paraszti ész. Szóval elég nehéz így dolgozni. Nem azt mondom, hogy én vagyok az etalon, épp ez az. Azt reméltem, hogy tanulhatok vmit itt. Bár mondjuk az épp itt lévő hotel manager jumper, Katja, aki amúgy német, nagyon rendes, és igyekszik megmutatni, ami épp belefér, vagy, amire épp szükség van. Egyébként fontoskáról elég sokat elmond, hogy kb három hónapja van itt, de már három pasival szűrte össze a levet, és mit ad isten, valahogy mindig a ranglétrán következő az új áldozat. Jelenleg a cheffel van, aki egy gömbtestalkatű, rusnya sárgára festett hajú német pasas. De nem sokára megjön az ő főnöke, gondolom, akkor váltás lesz... Az egészben csak az a szánalszépeketmas, hogy egyikükm sem tudja őt feljebb emelni, vagy bármitől "megvédeni". Azt csak az állandó hotel manager tudná, de ő sajna (már fontoska szempontjából), a másik recepciós lány férje.
Erre a hajóra majd szemptemberben jövök legközelebbegy hónapra, de úgy hallottam, ő pont előtte távozik majd. Őszintén szólva remélem, mert ez az előttem álló egy hét is rémesen hosszú lesz így, hátmég egy egész hónap.
De a munkát magát élvezem, bírom az amcsi turistákat. Meg úgy általában az embereket, szóval most először jól érzem magam abban, amit csinálok. És még meg is fizetik. Ahhoz képest, ahány éves vagyok, ez nem is rossz... :)
Az elmúlt héten nem sokat jutottam partra. Egy fél óra itt, egy óra ott, de több mint a semmi, szépeket láttam, van még egy hetem és szeptemberben lesz még egy egész hónapom alaposabban körülnézni.
Meg- (nem 100%-ban) erositett informaciok szerint majus 26-an delutan kettokor erkezem Ferihegyre. Ez a kimondhatatlan nevu vulkan kitorese es hamulovelese fuggvenyeben meg valtozhat, de remelhetoleg nem fog...
Nehanap azert adok a kulturanak itt is. A mult heten szinhazban voltam, tobbszor is, mert osszebaratkoztam a szineszekkel meg a rendezovel. A darab (La aparicion de la novia) jo volt, bar kicsit lassu, eg helyi legendan alapult, ami egy menyasszonyrol szol, aki az eskuvoje elott hal meg balesetben, aztan visszajar. Kb. ez a lenyeg roviden. Mondjuk az eloadas inkabb az erzelmi vonalra fokuszalt, a volegeny es kozte. Szemely szerint nekem tetszett.
Amitol viszont kiakadtam, az az, hogy itt mennyire nem letezo fogalom a szinhazkultura. Az, hogy nem viszunk masfel eves gyereket szinhazba, mert ugysem kepes se elvezni, se csondben lenni, az, hogy ha mar elmultunk 10 evesek, akkor mar akar meg is tisztelhetjuk a szineszeket, stb azzal, hogy nem vihoraszunk, beszelgetunk, nem vesszuk fel pofatlan modon a mobilunkat, ha mar nem nemitottuk legalabb le, ez mind alap lenne ugyyebar... Itt viszont csak a jeghegy csucsa...
Amugy amit anno elfelejtettem irni, ha mar kultura, hogy meg az elso hetekben koncerten voltam, egy Aricabol szarmazo, de mar kontinensszerte ismert fiatal zenesz, bizonyos Americo koncertjen. Nem sokat tudtam rola mielott mentunk, elozo este halottam egy ket szamat, de nem igazan nyugozott le. Eloben viszont valami iszonyat jo volt. Fuvosokkal meg minden... Igazi elmeny :)
Nna, jo reg nem jutottam el odaig, hog leuljek es irkaljak. Idokozben vettem helyi sim kartyat, ezzel is egy lepessel kozelebb jutottam a helyi lakossa valashoz. Talaltam mar baratokat is, van mit csinalnom napkozben igy nem olyan uncsi egyedul. A kiskutyak kozul, amik Llutaban, a telken szulettek, csak harom maradt eletben (termeszetes okonal fogva) es mar mindnek van neve (Snoopy, Palomino es Bogar), renezesre spanielnek tunnek, es ha minden jol megy holnap, de legkesobb a jovo hetvene elhozom Bogarat be a varosba. Vasanap pedig megyek a Feria Dominical-ra, ami eg amolyan kirakodovasarszeruse, minden vasarnap, es ket reszbol all. Az egyiken uj holmik vannak normal aron, a masikon hasznalt amcsi cuccok sokszor fillerekert. A multko ket par cipot vettem (gyakorlatilag ujak) atszamitva kb egy ezresert... Es nagyon szepeket sikerult osszevadasznom :) Itt mar megjott a nyar, eleg meleg van, foleg napkozben, mar strandon is voltam parszor. Tacnaba azota sem sikerult eljutnom... Viszont ujabb hir apamtol/-rol: ujabb tesverem lesz. Ugye milen nagyszeru? Vegul is miert ne vallana vki ujabb gyereket, amikor se haza, se penze, de van mar harom gyereke, akibol ketto kiskoru? Vegulis miert?...
A mult hetvegenlovagoltam is, terveim szerint holnap is fogok eg kicsit. Nem tul engedelmes egy joszag a Napo(leon), de azert megcsinalta amit akarok, miutan rajott, hogy ugysincs valasztasa :)
Vegulis elkezdtem tanulni argentin tangot, egesz jol megy, mar fellepni is voltunk egy politikai rendezvenyen a helyi Casinoban (nem fizetos volt, csak amolyan reklamertek a tanarnak).Most epp balettiskolat keresek, mert heti ket tanc mellett hamar a ketszeresemre fogok hizni, amit ugebar nem szeretnenk... Nna most ig hirtelen ennyi, majd meg igekszem jelentkezni, csak eleg maceras hosszu idore nethez jutni errefele :)
Te jó ég, ilyen rég nem írtam semmit?!
Na igen, a munkanélküliség időrabló.
Amúgy már csak két hétig tartózkodom ezen a földrészen.
Igyekszem nem bepánikolni, de azért kicsit ijesztő.
Viszont a musz tök cuki.
Mostanság levisszük az Orczy parkba délutánonként.
Közel is van, és nem is engednek be kutyákat.
Ideális.
Már ő is kezdi élvezni, legyűrte első rémületét.
újra itthon
Már rég nem volt időm blogolni, meg ugye az én életem amúgy sem olyan izgis, hogy minden napra jusson egy poszt, amit még el is olvasnak az emberek, úgyhogy most egyben, ömlesztve írom le azt a pár nagyobb szabású dolgot, ami mostanság történt.Chile
Jó, ha az embernek mindig van vészforgatókönyve. Nekem Chile az.
Úgyhogy nyár végén, ősz elején megyek ki. Fél évre.
Aztán még nem tudom. Kint lehet, hogy megtanulok mixerkedni, a nagynénémnek úgyis van egy bárja. Meg fotózni is szeretnék jól megtanulni, úgy igazán. Úgyhogy a lehetőségek tárháza végtelen.
Addig meg vagy valami ideiglenes, pár hónapos meló, vagy bejelentkezem a munkaügyi központba és lesz még egy szabad nyaram.
újra nőtt a munkanélküliségi ráta
Múlt pénteken kb. délután kettőkor kirúgtak.
Most itthon ülök és jobb híján blogolok, úgysem volt rá időm már rég.
Még jó, hogy már nem kell veszettül törnöm magam, hogy új állandó munkát találjak.
Végülis, ősszel amúgy is fel akartam mondani...
hátulról mellbe
"Barát az, aki ismer és ennek ellenére szeret."
Hát igen, sosem voltam jó annak megítélésében, hogy ki mit gondol rólam, de ekkorát eddig még nem tévedtem...
"Akkor szeress a legjobban, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van rá leginkább szükségem."
Mentősök felhívása!
"A mentősök, tűzoltók stb. arra jöttek rá, hogy baleseteknél és más szerencsétlenségeknél, a szerencsétlenül járt személyeknél fellelhető a mobil telefon.
A mentőakciónál azonban ők nem tudják, hogy a számtalan név közül kit értesítsenek hozzátartozóként a balesetről.
Ezért olyan ajánlást tettek, hogy mindenki tegye be a mobiljába a szükség esetén értesítendő személy(-ek) nevét és számát.
Ilyen esetekre jött létre az ICE (In Case of Emergency) nemzetközi pszeudonim.
E név alatt bejegyezhetnénk azoknak a személyeknek a nevét és telefonszámát,
akiket az ilyen esetekben értesíthetnek a mentők, tűzoltók, ill. a
rendőrség.
Amennyiben több személyt kívánnánk megadni, akkor ICE1, ICE2, ICE3 stb. pszeudonim alatt lehetne őket feltüntetni.
Ez a megoldás egyszerű, nem kerül semmibe és hatékony lehet.
Amennyiben érdemesnek találja, kérem továbbítsa ezt ismerőseinek, hogy egyre jobban elterjedjen."
Határ Gábor
mentőápoló (OKJ), OMSZ-KDR, Szfvár
mentőtiszt hallgató, PTE-ETK, Pécs
Lehet, hogy kamu, de van benne vmi...
